Elemek Harca ~ Kilencedik rész

9.


Már kezdett sötétedni az égbolt, amikor Carl telefonja csengeni kezdett… Ideje indulni. Hamar kiszaladt az utcára és elindult a park fele. Menet közbe belerúgott egy kőbe, és nagyon rossz érzés fogta el. Azt hitte, hogy csak egyszerű lábfájás, de nem az volt. Amint tett egy pár lépést a parkban, már látta is, hogy Ashley és Kevin ott ülnek egy padon és rá várnak. Diszkréten oda ment melléjük és leült.

–         Na, ott van?

–         Aha, jól sejtettem, de annyi sötét alak van ott, hogy én nem merek odamenni…

–         Jól van, Ash, azért vagyunk mi is itt. Oda megyünk, elhívjuk és kész.

–         Ok, induljunk – ugrott fel Kevin.

Felálltak és elindultak a fekete kör egyik oldala fele, ahol gondolták, hogy Rachel ül. A fák leveleit baljósan susogtatta a szél. Éppen mikor meglátták, hogy hol van Rachel, a lány felugrott és odaszaladt hozzájuk.

–         Mit kerestek itt?

–         Hát, mi csak …

–         Jobb, ha elmentek innen, mert ha valaki meglát titeket a barátaim közül, akkor baj lesz.

–         Én nem félek – húzta ki magát Kevin.

–         Mikor egy olyan nagy egyet benyom, akkor majd nem fog járni a szájad. Mit akartok? Bocs, hogy ma elrohantam, siettem… Ennyi?

–         Arról volna szó…

Hirtelen a szürkülődő ég teljesen elsötétült és néma csend borult az egész parkra. Még a levelek sem susogtak. A fekete kör közepén lévő kövön furcsa dolog történt. A levegő elkezdett cikázni, vibrálni. Mind a négyen odakapták a tekintetüket. A levegőt mintha kettéhasította volna valami. Egy sétapálca jelent meg a semmiből, lecsapott, a tér megszakadt, és belépett a repedésen egy nagy fekete alak.

Egy termetes, magas férfi volt. Haja szemébe lógott, csak egy kicsit látszott ki az arca. Teljesen feketébe volt öltözve: földig érő, hosszú fekete kabát, fekete kesztyű, fekete csizma, fekete palást.

Sétabotjával egyet suhintott és a repedés bezárult mögötte, aztán a négy fiatalra tekintett. Ashley meg akart szólalni, de nem hagyták el a torkát a kívánt hangok. Mind a négyen meg voltak dermedve a hirtelen támadt hidegségtől.

–         Önért jöttem Blackwood kisasszony. – megszólalt egy hideg hang, de mintha nem is az embertől jött volna, hanem mindenkinek a saját agyában hangzott volna el a mondat.

–         Ki vagy? – kérdezte Rachel és lassan elindult az ember fele, hisz ezek szerint őt keresi a titokzatos idegen.

–         Én Tom Aroni vagyok – a névvel egyszerre enyhe menydörgés hallatszott, így csak Rachel hallhatta a nevet –, az ön mentora. Engem jelöltek ki hogy megtanítsam új erői használatára.

Carlt nagyon rossz érzés fogta el, de ő sem tudott megszólalni, ijedten integetett Ashleynek és Kevinnek, de lábait nem tudta megmozdítani. Rachel egyre jobban közeledett Aronihoz. „Meg kell állítanunk!” rémüldözött Carl. Kevin felemelte a kezét és egy tűzgömböt dobott Rachel elé. De mielőtt még odaért volna, Aroni egy könnyed pálcamozdulattal, hogy Rachel ne lásson semmit, visszataszította a gömböt. Ugyanazzal a mozdulattal a három jó barátot is úgy hátra repült, hogy három méterrel hátrébb érkeztek. Hang nélkül értek földet, így Rachel nem vett észre semmit.

–         Jöjjön, menjünk. – hallatszott megint Aroni hangja.

–         Igen is, uram. – szólt Rachel, de már mintha nem is ő lett volna.

Tom Aroni lecsapott a levegőre a sétapálcájával, és új rést hasított magának a térbe. Közben megcsillant valami a bot végen, egy fekete dísz volt rajta egy jellel:

א

Mindketten beléptek a résbe és az be is zárult utánuk. Ahogy bezárult, mintha visszatért volna az élet mindenbe, a dolgok újra elkezdtek mozogni.

–         Mi volt ez? – kérdezte Ashley.

–         Nem t’om.

–         Jobb, ha elmegyünk innen mielőtt ránk kenik Rachel eltűnését a drága barátai… – nézett szét Carl.

Elsiettek a helyszínről és egy távolabbi pad mellett megálltak.

–         Nem tetszik ez nekem. – súrolgatta Carl a derekát.

–         Nekünk miért nincs mentorunk? – kérdezte Kevin.

–         Ő sem volt az! – vágta rá Ashley.

–         Honnan veszed?

–         Nem láttátok a jelt a botja végén? Ugyanolyan volt, mint a mieink. Nem hiszem, hogy ő valamiféle mentor lenne, szerintem csak hamarabb megkapta az erejét, mint mi. Emlékszem a barlangban az oltáron, a négy golyón kívül volt négy bemélyedés is. Fogadni mernék, hogy ott volt még négy gömb.

–         Oké, akkor van egy új tagunk és három ismeretlenünk: 4+1+3x=? – számolta Carl.

–         Csak két ismeretlenünk van. Ha emlékeztek a múltkori bankrablási kísérletre, ez kell legyen a nyitja…

–         Igen a fény, az biztos szintén egy közülünk való volt.

–         Oké, akkor van egy fényünk, egy sötétségünk és két ismeretlen. – filozofált tovább Carl.

–         Muszáj most matekozni meg fizikázni? – lobbant fel Kevin.

–         Jól van, na. Már megint mit pattogsz? Befejeztem!

–         Ajánlom is. – kontrázott Kevin.

–         Te csak nekem ne ajánlgass semmit, te kis füst-hólyag!

Kevin felemelte a kezét, ami elvörösödött és lángok vették körül. Oda csapott vele, de Carl teste áttetszővé változott, vízzé lett és szó szerint szétloccsant a járdán. Egy méterrel odébb vízoszlopként újra összeállt, és visszaváltozott. Ashley úgy érezte, mintha ezer és ezer villám csapna bele. Most már tiszta lett előtte a látomás, az álmai és a furcsa előérzetei.

„Kevin és C.J. egymás ellen fognak fordulni. Ezt kell megakadályozzam, erről szólt a látomásom.” Abban a pillanatban felugrott és közéjük állt.

–         Fejezzétek be, normálisak vagytok. Béküljetek ki!

–         Oké… Bocsi… – kezdte Carl.

–         Én is elnézést kérek – szólt halkan Kevin.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s