Elemek Harca ~ Tizenhetedik rész

17.


A rendes világban, ebben a pillanatban Ashley Jones szemei kifordultak, és a következő képek jelentek meg elméjében: Egy tó, egy tópart. Indák csattognak ide-oda. Mérges pókok, skorpiók köröznek egy fekete test körül, és egyre gyorsabban, és egyre közelebb, és egy hatalmas sikoly… Ashley elájult.

Ezzel egy időben a könyvtár „gyakorlótermének” a másik felében, a könyvtár tulajdonosa Susan Galilei összeesett. Carl és Kevin nem tudták melyiket kapják el. Carl Ashleyhez szaladt, és megpróbálta felébreszteni, míg Kevin felsegítette a holtsápadt Susant.

–          Minden rendben, hölgyem? – Susan jól volt, de nem volt semmi sem rendben.

Ashley kinyitotta a szemeit.

–          Meghalt! Rachel meghalt, most láttam másodszor…

–          Másodszor? – kérdeztek rá a fiúk.

–          Igen, a múzeumban is őt láttam, de nem látszott, hogy kiről van szó, és nem tudtam hogy ő…

–          És ő a második. – Susan rekedtes hangja hallatszott az egyik fotelból, amelyben kényelembe helyezte magát. – Dereck is meghalt. Tomnak, már három erő van a birtok: a halál, a villám, és a föld. Egyre gyengébb leszek vele szemben, le fog győzni, ha még sokat várunk. Meg kell szereznünk a fegyver második részét. Ezt szerencsére már csak mi tudjuk megszerezni, mert az őrző szellemek neki már nem jelennek meg, mivel túl erős. Gyertek, eleget gyakoroltatok, nincs több időnk.

Azzal már föl is állt és elindult a körterem felé. A fiatalok szó nélkül követték, felkészülve a legszörnyűbb megmérettetésre. A körteremben Susan két kezével megfogta az obelixet, mire az felfénylett és fényoszlopot lőtt ki a plafon felé. A fényoszlop körül két füstgomolyag kezdett keringeni, amelyek mikor földet értek ember alakot öltöttek. Vagyis inkább szellem alakot, két félig átlátszó figurává alakultak. Az arcuk s a felsőtestük emberi volt, de a lábaik helyett egy-egy ködfoszlány lebegett. Az egyiknek hosszú, hegyes arca és rövid haja volt, míg a másiknak kerek arca, és hosszú haja. Pont az a két szellem volt, amely őket első nap bekísérte a könyvtárba. A fiatalok szó nélkül közelebb álltak, és egy fényvillanással mind az öten eltűntek a könyvtárból. Susan visszacsoszogott, és újra beleroskadt egy fotelba.

Kevin egy dzsungelben találta magát, egyedül. „Hol vannak a többiek? Biztos ők más helyre érkeztek meg.” A rövid hajú, sovány szellem ott lebegett előtte, arra várva, hogy már rá figyeljenek. Egyszer csak magas női hang szólalt meg valahol a teste belsejében, de nem a torkában.

–          Én világosítalak fel a játékszabályokról. Ez a játék három részből áll. Aki az összes próbán győzedelmeskedik, azé a jogar. Az első rész helyszíne ez a dzsungel. Egyszerűen csak ki kell jutni, bármerre indulhatsz. Utána következik a hegység, amit meg kell mászni. A hegység tetején lesz a harmadik megpróbáltatás a szellem-templom. Kétféleképpen lehet visszajutni a rendes világba: Egy, ha megszerzed a jogart, kettő, ha meghalsz.

Azzal a szellem megfordult, és el is tűnt. Közben Carlnak ugyanezt elmondta a hosszú hajú szellem, és Ashleynek, mindkettő megjelent, hogy útbaigazítást nyújtson.

Kevin körülnézett. Ez aztán dzsungel. Nem olyan, amilyent az ember a tévében lát. Itt hatalmas növények és gőzölgő levegő borított minden négyzetcentimétert. „Hát akkor induljunk el.”          -gondolta Kevin. Felemelte mindkét kezét és tűzörvényt lövellt a szembeni fákra, azok fellángoltak, és pár másodpercre rá már csak por és hamu maradt a helyükön. Kevin tovább lépkedett. Az a lényeg, hogy egyenesen menjen, hisz bármerre mehet, egyszer majd csak kijut. Miközben utat égetett magának a dzsungelben arra lett figyelmes, hogy árnyékok követik. Kevin hirtelen megtorpan és ahol sejtette, hogy leselkedő van megbújva, odadobott egy tűzgömböt. Egy percig mozdulatlanul figyelt, de nem történt semmi, csak a lángok nyaldosták az így is forró levegőt. Hirtelen Kevinnek a karjait hátulról indák kapták el, és kezdték hátrahúzni. „Na, ne!”, hányadszor kell még indákkal küzdenie, hogy utálja őket. Karjai lángba borultak és leégették az indákat. Ezzel egy időben, azonban a fák közül árnyak szálltak ki, és áthaladva a tűzön. Meggyulladtak és nagy tűzszörnyekké változtak. Kevin megtántorodott az ijedségtől. A szörnyek kihasználva ezt, helyből támadtak: tűzgolyók cikáztak a levegőben, de Kevin nagy szerencsével mindegyik elől kitért. A második rendet már sajnos nem úszta meg. Az egyik golyó a lábát találta el: a lábáról a szőr azonnal leperzselődött és égett haj szaga csapta meg Kevin orrát. Nemcsak a szagtól fintorodott el, hanem a lábába hasító fájdalomtól is. A bőre is megégett. Kevin nagyot sóhajtva az égre emelte a tekintetét, és egy zuhanó, lángoló fatörzset látott közeledni, aztán minden elfeketedett.

Carl kiszaladt a dzsungelből: az első rész megvan. Örömében a levegőbe bokszolt. Kicsit megijedt, amikor feléje tornyosult vagy három tűzszörny, de egy-két jól irányzott vízsugár megtette a hatását. „Na, most, fel a hegyre!” Carl lábai csak úgy röpültek fölfelé. „Nem is csoda, az a sok kosarazás, megérte.” -villant át Carl agyán. Egyszer csak azon kapta magát, hogy hatalmas víztorony a magasba röpíti. Tíz méterrel távolabb ért földet, nagy tompa puffanással. Egy gejzír tört fel pont alatta, öt centire Carl lábától. Carl nekiiramodott a csúcsnak, és cikk-cakkban szaladt, hogy kikerülje a víztornyokat, amelyekből időközben egyre több lett. Egyszer csak megtorpant, a lába előtti kövecskék gurultak tovább, és zuhantak a mélybe. Egy szakadék szélén állt. Hátrafordult és figyelt: sehol semmi. Tett egy lépést előre. Abban a pillanatban vagy tíz gejzír tört ki körülötte kört alkotva. Ám ezek nemcsak gejzírek voltak hanem… Tíz hatalmas vízszörny nézett vele farkasszemet. Pont olyan formájuk volt, mint a tűzszörnyeknek, csak ezek vízből voltak. Carl megdermesztette őket egy kézsuhintással, de a vízszörnyek kis kínlódás után kiszabadultak a fagyasztásból. Egyre jobban közeledtek. Carl egy vízgömböt dobott a legközelebbi szörny felé, de az egyszerűen beleolvadt. A szörnyek egyre jobban közeledtek. Carl megfordult, és letekintett a mélybe.

–          Hát, ennyi volt!

Azzal a mélybe vetette magát, és minden elsötétült…

Ashley mindjárt fölért a hegy tetejére, vagyis nem épp a csúcsra, hanem a csúcstól lennebb fekvő templomhoz. Az ajtó elé állt és még egyszer hátranézett, hogy minden vízszörnyet elintézett-e, mikor közte és a templom közt egy újabb gejzír tört fel. Egy pillantás alatt megfordult, és a lendülettel emelte is a kezét. A szörny hasi részénél a víz elrepült, és a szörny felsőteste ráesett az alsóra tizenkettedszerre is összelocsolva Ashleyt.

–          Remélem, mikor hazaérek ez a sok víz rólam itt marad… – morrogta Ashley és megérintette a templom ajtaját.

Az ajtó helyből kitárult. Ashley hátra kellett ugorjon, hogy ne találja el. A templom belsejében sűrű füst gomolygott. Mikor belépett egy pillanatig azt hitte, hogy nem kap levegőt, aztán észrevette, hogy a füst csak nehezíti a légzést. Pár lépés után már nem is látszott a háta mögött az ajtó. Előtte sem látszott semmi, vagy mégis? Mintha, egy árnyalak állt volna pár méterre előtte. Ashley készenlétbe helyezte jobb kezét és közelebb lépett… Egy lépés… Még egy lépés… Hirtelen egy szörny arca meredt rá a füstből. Ashley keze suhant, és a föld megtelt törmelékkel. A kőszörny darabokra tört az eséstől. Ashley körülnézett, és sok-sok árnyat vett észre, de vajon mind azok voltak? A lány még lépett egy párat, mikor hirtelen elvesztette talpa alól a földet: teste megemelkedett, és egy szobornak csapódott.

Két egész percig meg sem tudott mozdulni a döbbenettől. Aztán a szoborba kapaszkodva feltápászkodott. A következő csapás is váratlanul érte. Nem is volt ütés, mert nem fájt, de amikor a falnak csapódott, az már fájt. A fejébe füstölők és faltörmelék hullott. Egy árny suhant el előtte. Most már Ashley volt a gyorsabb. Azonnal felugrott, és kezével suhintott, de az alaknak nem lett semmi baja. Azonban az árny is felemelte a kezeit, és Ashley újból nekirepült egy falnak. A fejére megint füstölők estek. A lány felállt és gondolkodni kezdett:

„Füstölők… Füstölők… Ez az.” Ashley kezeivel körözni kezdett, minek hatására egyre erősebb szél kerekedett. Eleinte csak a füst kavargott, majd a füstölők is lerepültek a falról, végül a szobrok is el kezdtek remegni. A füstölőkkel a füst a plafonig felemelkedett. Ashley körbenézett, és amint észrevette az ajtót, gyors intéssel a füstöt kiirányította rajta. Most újból a teret fürkészte. A kör alakú terem szobrai között két szellem szállingózott. Az a két szellem volt, amely idehozta őket, és a hátuk mögött ott csillogott a jogar: Hórusz Botja.

–          Mi vagyunk a Bot őrzői, és nem kaparinthatod meg azt, csak ha megérdemled. – a rövid hajú szellem egy kék áramgömböt dobott feléje.

Ashley felemelte a tenyerét a magasba. A gömb a kezétől pár centire állt meg, és nagy sebességgel visszasuhant a feladóhoz. A szellemet telibe találta. A gömb burokká alakult és fogva tartotta gazdáját. A másik szellem azonnal támadott: elkezdett forogni, haja felemelkedett a levegőbe. Egyre gyorsabban és gyorsabban forgott. Teste körül elkezdett örvényleni a levegő, míg egy nagy légörvény nem alakult ki körülötte.

–          Ezt én is tudom… – gondolta Ashley és ő is elkezdett forogni.

Mire a szellem-tornádó odaért, arra már Ashley fölött is nagy szél kavargott. A két forgószél a plafont súrolva összeütközött, kísérteties hangot hallatva. Ashley megfeszített izmokkal tartotta magát, és egyre erősebben dőlt neki az ellenszélnek. Poros levegő kavargott körülötte, így nem látta, hogy hol lehet a szellem, csak érezte a jelenlétét.

Egy két há… és eleresztette maga körül a szelet, ami még nagyobb erővel csapódott a szellem forgószelébe. A szellem elvesztve egyensúlyát, nekiesett a szemközti falnak. Ashley gondolkodás nélkül a jogar fele szaladt, s mikor utána nyúlt, még egyszer hátranézett. Az áramburokba zárt szellem már nem volt sehol. Végül megérintette a jogart.

Abban a pillanatban nagy földrengés rázta meg a templomot, ami el kezdett omladozni. A fal mögött láthatóvá vált a sötétség. A végtelen sötétség. Végül Ashley alatt a padló is eltűnt, mire a lány a semmiben állt, csak a jogar volt a kezébe. Egy arany bot volt, amely a tetejétől a talpáig spirálban drágakövekkel volt kirakva. A tetején két kéz volt, az alján pedig egy csiszolt gyémánt. Ashley mielőtt még jól megnézhette volna, elsötétült előtte minden…

A következő kép, ami eléje tárult valahogy nagyon felkavarta, ő sem értette miért, hisz nem volt semmi szokatlan benne. A két fiú egy-egy fotelban ült. Kevin egy lángocskával játszadozott az ujjai közt, Carl pedig a karját súrolgatta. Susan egy kicsit hátrább állt, és nagy gondterhelt arccal bámult ki az ablakon.

Ashleyt valami hatalmas indulat fogta el, lehet a jogar ereje volt, lehet valami más. Mindenesetre Ashley kifakadt:

–          Kész, elég volt! Egyszerűen ez így nem mehet tovább! – a fiúk ijedtükben felugrottak, Susan csak lassan oldalra fordította a fejét. – Meguntam, hogy csak lógatjuk az orrunkat, és nem teszünk semmit. Most azonnal indulunk!

Ashley nagy lendülettel megfordult és gyors léptekkel elindult a körterem felé. A fiúk szó nélkül utána rohantak. Susan csak egyszerűen visszafordította a fejét az ablak felé, és mélyen felsóhajtott. Kevin és Carl, Ashley mellé, az obelix elé álltak és gondolkodás nélkül benne voltak a dologban. A jogar jelenléte valahogy bátorsággal töltötte el őket, habár még a szem, Kleopátra szeme nem volt meg…

Ashley búcsúzóan végighúzta a kezét az obelixen, majd a jogart a magasba emelte és felkiáltott:

–          Most vége lesz… – azzal fény tört fel a földből és mind eltűntek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s